nagymihalyA székesfehérvári püspök az egyházmegye papsága és a rokonság nevében is tudatja, hogy Nagy Mihály atya 2018. május 13-án elhunyt az Úrban.
„Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak!” (SzVU 70)
Temetés: 2018. június 4-én (hétfőn) 16 órakor a Dunaújvárosi (Krisztus Király) plébániatemplomban. Szentmise után földi maradványait végakarata szerint az altemplomba helyezik örök nyugalomra.

Nagy Mihály - volt dunaújvárosi plébános atya - a Fejér megyei Sárszentágotán született 1934-ben. Pappá szentelésére Székesfehérváron került sor 1959-ben.
Dunaújvárosi plébánossá történő kinevezése előtt számos Fejér megyei településen teljesített papi szolgálatot 1959 és 1991 között: Ercsi, Aba, Polgárdi, Pusztaszabolcs, Mór, Szabadegyháza, Sárbogárd.
1991-től mintegy 24 éven át Dunaújváros plébánosa volt, egészen 2015-ös nyugállományba helyezéséig.
Nagy Mihály atyát 1991-es Dunaújvárosba történő kinevezésekor szép, de erőt próbáló feladattal bízta meg az akkori megyés püspök: a dunaújvárosi római katolikus hívők kérésének eleget téve a Pentelei (Óvárosi) Katolikus Templom fenntartásán túlmenően új templomot kellett építeni az „Új város” területén. Ezt a nagy munkát, amelyet Nagy Mihály plébános atyára bíztak, felelőssége teljes tudatában végezte el: A Krisztus király Főtemplom megáldására 2000-ben, felszentelésére pedig 2008-ban került sor. A Nagytemplom építése során – hitet téve a dunaújvárosi ipar mellett – nagy részben helyben gyártott építőanyagokat használtak fel. Nagy Mihály atya neve összeforrott a templomépítéssel.
Felbecsülni is nehéz lenne Nagy Mihály 24 éves dunaújvárosi szolgálata alatt szentségben részesítettek hívők számát: keresztelés, oltáriszentség és elsőáldozás, bérmálás, gyónás és bűnbocsánat, házasságkötés, betegek kenete.
Érdemei elismeréseként a Székesfehérvári Egyházmegyében 1984-ben Püspöki tanácsosnak nevezték ki, 1997-ben Tiszteletbeli főesperesnek, 1998 és 2000 között Megbízott esperesnek, majd 2000-től 2004-ig Esperesnek. 2000-től Címzetes Prépost volt.
Dunaújváros Megyei Jogú Város közgyűlése 2007-ben Dunaújváros Díszpolgára címmel tüntette ki: a díszpolgári cím azon személyeknek adható, akik tevékenységükkel maradandó érdemeket szereztek, elősegítették a város értékeinek gyarapítását, öregbítették hírnevét.
Nagy Mihály atya 2015 óta nyugállományban volt.

   

Miserend  

Hétfő

  7:30

Kedd
 18:00
Szerda
 18:00
Csütörtök  18:00
Péntek
 18:00

Szombat

18:00
Vasárnap

 9:00

Valamennyi szentmise helyszíne a Krisztus Király templom.

Kedden és pénteken szentmise helyett esetenként igeliturgia van áldoztatással.

 Gyóntatás időpontjai:

Szombaton:
17:10 - 17:50

Vasárnap:
8:15 - 8:50

Elsőpénteken:
17:15 - 17:50

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Hirdetés  

Minden hónap első csütörtökön 17:15-kor szentségimádást tartunk templomunkban a Rózsafüzér Társulat közreműködésével. Szentségimádásunk keretében a Prohászka Imaszövetséggel együtt imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért.
   

n UEA logo


 maria radio