DSC 0027A 2018. május 13-án elhunyt Nagy Mihály püspöki tanácsos, tiszteletbeli főesperes, címzetes prépost, Dunaújváros díszpolgára. Lelki üdvéért Spányi Antal megyéspüspök szentmisét mutatott be a dunaújvárosi Krisztus Király Plébániatemplomban, június 4-én.


A gyászmisén Spányi Antal megyés püspökkel együtt mutatták be a szentmisét Pápai Lajos nyugalmazott megyés püspök, az egyházmegye 13 papja és két más egyházmegyés atya. A rokonokon, barátokon, ismerősökön kívül a plébánia hívei is nagy számban voltak jelen. Az önkormányzatot Nagy Zoltánné képviselőasszony képviselte.

Beszédében a főpásztor többek között utalt arra, hogy Mihály atya szolgálata alatt felépült Dunaújvárosban az egyházmegye legnagyobb temploma. Lassan a hívek imádsága is megtöltötte az épületet. Mihály atya hősies küzdelmet folytatott a templomtornyokban lakó harangokért, a harangszóért, amely hirdeti Isten dicsőségét. Az altemplomban urnatemetőt alakítottak ki, ahol – végakarata szerint – Nagy Mihály plébános is nyugodni kívánt.
Az egyházközség részéről Dr. Szép László világi elnök mondott gyászbeszédet. Visszaemlékezésében kiemelte a Templom és Iskolaépítő Alapítvány létrehozásának jelentőségét és a „templomépítő” pap áldozatvállalását. Záró gondolatával kifejezete a közösség együttérzését a rokonság iránt:
„Tisztelt Mihály atya, Nyugodj Békében! Imádkozni fogunk Érted!
PAX DOMINI SIT SEMPER VOBISCUM Béke Poraidra!”
Nagy Mihály atya nyolcvannégy éves korában adta vissza lelkét Teremtőjének.

 

                                           Fotók: Ihász Martin

   

Miserend  

Hétfő

  7:30

Kedd
 18:00
Szerda
 18:00
Csütörtök  18:00
Péntek
 18:00

Szombat

18:00
Vasárnap

 9:00

Valamennyi szentmise helyszíne a Krisztus Király templom.

Kedden és pénteken szentmise helyett esetenként igeliturgia van áldoztatással.

 Gyóntatás időpontjai:

Szombaton:
17:10 - 17:50

Vasárnap:
8:15 - 8:50

Elsőpénteken:
17:15 - 17:50

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Hirdetés  

Minden hónap első csütörtökön 17:15-kor szentségimádást tartunk templomunkban a Rózsafüzér Társulat közreműködésével. Szentségimádásunk keretében a Prohászka Imaszövetséggel együtt imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért.
   

n UEA logo


 maria radio