lalazsaldas 03Dunaújvárosban a szociális otthonban tartott első pénteki szentmisén hangzott el először a Balázs-áldás szövege: „Szent Balázs püspök közbenjárására szabadítson meg Isten a torokbetegségtől és minden bajtól. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

Szeleczky Csaba plébános helyettes 60 idős embernek szolgáltatta ki az oltáriszentséget a szentmise végén, illetve a betegágyaknál, majd két keresztalakba illesztett szentelt gyertyát tartva a hívek álla alá, elmondta a Balázs-áldás szövegét. A szentmisén megemlékezett Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről, melyet február 2-án a Krisztus Király templomban ünnepeltek a dunaújvárosi hívek. Az ünnepen szentelt gyertya Jézusra utal, akit Simeon így énekelt meg: „látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2,31-32).

     

A Balázs-áldást a szombati, előesti szentmisén és a vasárnapi szentmiséken is megkapták a hívek. A szentelmények az egyház imádságának segítségével előkészítik a lelkeket a kegyelem befogadására és segítik azzal együttműködni.

Szent Balázs a hagyomány szerint az örményországi Szebaszte városának volt a püspöke a IV. században. A börtönben megmentette egy gyermek életét, aki halszálkát nyelt, ezért a keresztények keleten és nyugaton már a VI. századtól kezdve kérik közbenjárását a torokbetegség ellen. 316-ban Liciniusz császár idejében lefejezték. Az ünnepéhez kötődő Balázs-áldás a XVI. század óta terjedt el. Szent Balázst a középkor óta a 14 segítő szent közé sorolják.

forrás: http://www.szfvar.katolikus.hu/hirek/balazs-aldas-20170205
A fényképeket Nyáriné Dezső Mária készítette.

   

Miserend  

Hétfő

  7:30

Kedd
 18:00
Szerda
 18:00
Csütörtök  18:00
Péntek
 18:00

Szombat

18:00
Vasárnap

 9:00

Valamennyi szentmise helyszíne a Krisztus Király templom.

Kedden és pénteken szentmise helyett esetenként igeliturgia van áldoztatással.

 Gyóntatás időpontjai:

Szombaton:
17:10 - 17:50

Vasárnap:
8:15 - 8:50

Elsőpénteken:
17:15 - 17:50

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   

Hirdetés  

Minden hónap első csütörtökön 17:15-kor szentségimádást tartunk templomunkban a Rózsafüzér Társulat közreműködésével. Szentségimádásunk keretében a Prohászka Imaszövetséggel együtt imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért.
   

n UEA logo


 maria radio