plakatA 2017. évi nagyböjti élelmiszergyűjtés során 377 kg tartós élelmiszert gyűjtöttünk, melyből 26 családot segíthettünk. Köszönjük a dunaújvárosi római katolikus testvéreink adományokban megnyilvánuló szeretetét.

A „Tartós szeretet” mottóval meghirdetett országos gyűjtéshez csatlakozva, március 19. és 26. között a dunaújvárosi Krisztus Király Templomban és Szentháromság Templomban ismét nagyböjti élelmiszergyűjtést szerveztek. A dunaújvárosi római katolikus plébánia minden évben csatlakozik a Magyar Püspöki Kar nagyböjti és adventi felhívásához.

A vallásukat gyakorló, hívő emberek közül sokan hozzájárultak az akció sikeréhez. Idősebb emberek pénzadományt adtak és az adományból tartós élelmiszert vásároltak a karitász önkéntesei. Az élelmiszerek összesítését és kiosztását a dunaújvárosi karitász csoport végezte. A támogatottak ruhaneműt is választhattak, amire egyébként is lehetőség adódik szerdánként, délután fél három és öt óra között a II. János Pál pápa téri templom altemplom részében található karitász helyiségben.

A munkát a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai segítették az iskolai közösségi szolgálat keretében. A diákok bevonása, mit projektelem, a KÖSZ! Program támogatásával valósult meg.

 

   

Miserend  

Hétfő

  7:30

Kedd
 18:00
Szerda
 18:00
Csütörtök  18:00
Péntek
 18:00

Szombat
(óvárosban)

18:00
Vasárnap

 9:00

Valamennyi szentmise helyszíne a Krisztus Király templom.

Kedden és pénteken szentmise helyett esetenként igeliturgia van áldoztatással.

 Gyóntatás időpontjai:

Szombaton:
17:10 - 17:50

Vasárnap:
8:15 - 8:50

Elsőpénteken:
17:15 - 17:50

   

Eseménynaptár  

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   

Hirdetés  

Minden hónap első csütörtökön 17:15-kor szentségimádást tartunk templomunkban a Rózsafüzér Társulat közreműködésével. Szentségimádásunk keretében a Prohászka Imaszövetséggel együtt imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért.
   

n UEA logo


 maria radio